Krónikus vesebetegség és veseelégtelenség

A vese létfontosságú páros szerv, amely a gerinc két oldalán helyezkednek el, babszem alakúak és körülbelül ökölnyi méretűek. Feladata a vizelet képzése, amely során a vérből felesleges anyagok eltávolítása történik a vérből. Mivel a vesék folyamatosan működnek, ez azt jelenti, hogy egy nap alatt a teljes vérmennyiséget kb. 300x tisztítják meg, naponta kb. 1500 l vér áramlik keresztül a veséken. A vizelet képzése több lépésből áll: először a vese létrejön az elsődleges szűrlet, amelyből még visszaszívódnak létfontosságú anyagok, majd a harmadik fázisban még víz szívódik vissza a szervezet igényei szerinti mennyiségben. Emellett a veséknek egyéb fontos szerepei is vannak: hormontermelés, részt vesz a vérnyomás szabályozásában, a csontanyagcserében, szerepe van a vérképzésben, szabályozza a szervezet folyadék- és sav-bázis háztartását, valamint ionszintjeit is.

A vese működésének egyik megítélésére szolgáló laboratóriumi érték az eGFR (becsült glomeruláris filtrációs ráta). Értékét egy másik, mérhető laborleletből, a kreatinin értékből lehet kiszámítani (a laborok automatikusan elvégzik ezt a számítást). Az e GFR érték megadja az időegység (1 perc) alatt képzett szűrlet mennyiségét. Ez az érték az átlagos testfelületre (1,73 m2) van vonatkoztatva, mivel a vese mérete és a GFR durván becsülve arányos a testmérettel. Egészséges veseműködés esetén az eGFR érték 90 ml/min/1,73m2 feletti. Az eGFR annak ellenére, hogy egy becsült érték, a mindennapokban megbízhatóan alkalmazható a veseműködés megítélésére. Pontos kiszámítása bonyolult, befolyásolja a nem, a kor, a testsúly és a rassz is.

A vesefunkció az életkorral haladva fokozatosan csökken. Legtöbb esetben ez sem tünetet, sem problémát nem okoz. De a lassú funkcióvesztés fokozásában egyes népbetegségnek számító kórképek fontos okot játszanak, amely miatt világszerte egyre több a krónikus vesebetegségben, veseelégtelenségben szenvedők száma.

Az eGFR érték alapján a krónikus vesebetegséget súlyossági fokokra lehet osztani:

A krónikus vesebetegség kialakulása hátterében a legtöbbször a cukorbetegség és a magasvérnyomás okozta vesekárosodás áll. Ezeken kívül a hátterében lehet még a vese gyulladásos megbetegedése, autóimmun megbetegedések (pl SLE), veleszületett rendellenességek (polycisztás vesebetegség), anyagcserebetegségek (köszvény), gyógyszerek (pl. fájdalomcsillapítók), tumoros megbetegedés. Sok esetben előrehaladott állapotban a kialakulás pontos oka már nem meghatározható.

Tüneteket jellemzően már csak késői stádiumban ad a krónikus vesebetegség:

  • magasvérnyomás (kezelhetetlen)
  • eleinte túl sok, majd csökkenő mennyiségű vizelet, míg a végén már nem is képződik vizelet
  • vérvizelés, fehérjeürítés
  • ödéma kialakulása: lábon, sokszor a szemek körül
  • nehézlégzés, szívelégtelenség
  • vérzsíreltérések (magas triglicerid- és koleszterinszint)
  • alvási nehezítettség
  • étvágytalanság, hányinger, hányás, hasmenés, csuklás, bűzös szájszag, fekély, hasnyálmirigygyulladás
  • izomgörcsök, izomrángás
  • állandó viszketés
  • hideg- és fáradtságérzet
  • vérszegénység
  • fokozódó csontritkulás, csonttörés
  • fokozódik a fertőzésekre a fogékonyság (pl. TBC)
  • fejfájás, szédülés, zavartság, neuropathia, görcsök
  • malnutricio (kóros alultápláltság)
  • kóma és halál

A diagnózis felállításához a laboratóriumi vizsgálaton kívül hasi ultrahangvizsgálat szükséges még.

A krónikus vesebetegség 1-4 stádiumában a legfontosabb feladat a további funkcióromlás megakadályozása, ehhez folyamatos kontroll, gondozás szükséges (háziorvos, belgyógyász, nephrológus). Elsődleges a vesebetegség kialakulásáért felelős ok megszűntetése (fájdalomcsillapító) vagy optimális kezelése (cukorbetegség, magasvérnyomásbetegség). Fontos kialakult panaszok kezelése (pl. vérszegénység). Elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás, amely fehérjeszegény (a napi fehérjebevitel 05-0,75 g/ttkg közötti) és sószegény (napi 6g körüli érték) a megfelelő energia és vitaminbevitel mellett. Fontos az optimális testsúly elérése, a rendszeres testmozgás és a dohányzásról való leszokás is. A gondozás során a vesefunkció változása mellett az egyéb okok miatt szedett gyógyszerek adagolását is folyamatosan nyomon kell követni, mivel a sok készítmény kiválasztása a vesén keresztül történik meg. Így egyes gyógyszerek bizonyos vesefunkciós értékek mellett egyáltalán nem adhatók, vagy csak csökkentet mennyiségben alkalmazhatók biztonságosan.

A krónikus vesebetegség utolsó szakasza a veseelégtelenség, amely során már a vese méregtelenítő funkciója minimális / nincs is már. Ebben az esetben a vesepótló kezelésre van szükség, ez a dialízis. Mely során a felszaporodó méreganyagokat és vizet természetes (hashártya) vagy mesterséges (dializátor) féligáteresztő hártyán keresztül lezajló fiziókémiai folyamat segítségével tudjuk eltávolítani. A dialízisnek 2 típusa van a hashártyán keresztüli, úgynevezett peritonialis dailízis (PD) és a hemodialízis (HD).

Vesepótló kezelés megkezdése, akkor javasolt, ha az eGFR érték 5-10 alatti, markáns, úgynevezett urémiás tünetek (nincs vizelet, sav-bázis-, folyadék háztartás-, ionzavarok) vannak, alultápláltság.

Hemodialízis során a testen kívül egy speciális gépen keresztül átáramoltatva a vért történik meg a káros anyagok és a felesleges folyadék eltávolítása. Hogy megfelelő vérmennyiséget lehessen áramoltatni, ehhez az alkaron egy sebészeti úton kialakított érszakaszt használnak, az úgy nevetett Cimino-fistulát. Minden egyes dialízis során előre pontosan meghatározzák a felhasználandó dializáló oldatot, amellyel megadható, hogy mennyi anyag és folyadék távozzon el a szervezetből. Jellemzően heti 3 alkalommal van szükség a hemodialízisre, amely alkalmanként általában 4-5 óra hosszú. A kezelés helyszíne speciális, műveseközpontokban van. Sajnos a kezelésnek lehetnek szövődményei is: magasvérnyomás, izomgörcs, hányinger, fejfájás és előfordulhat fertőzés, vérrögképződés is.

Peritonális dialízis során a dializáló membránt a hashártya, peritoneum biztosítja. A dialízist a beteg saját magának végzi az otthonában. Speciális összetételű oldat került a hasüregbe a hasűri katéter segítségével, amely megadott ideig bent is marad, miközben végbemegy a káros anyagok és a felesleges folyadék átáramlása a dializáló oldatba. Majd az elhasznált oldat leeresztése történik. A használt oldaok különböző összetételűek, töménységűek lehetnek. Hogy melyiket és mikor kell használni, azt a szakorvos fogja megmondani. Általában naponta 4-5 alkalommal történik meg az oldatcsere 1,5-2,5 l dializáló oldat használatával (legjellemzőbb a 4x2 l). Ideje 30-45 perc. Előnye, hogy a mindennapi életet nem borítja fel, "bárhol" elvégezhető, bár általában a lakás egy részét szokták kialakítani, ahol fontosabb a fokozott higiénia a fertőzések elkerülésére. 1-3 havonta szükséges szakorvosi ellenőrzés. A peritonealis dialízis gyakoribb szövődménye a hashártyagyulladás.

Speciálisan meghatározott esetekben vesetranszplantáció során beültethető egy jól működő vese, amely miatt a vesepótló kezelés elhagyhatóvá válik. A dializált betegek kb 20 %-nál lehetséges transzplantáció. A gondozott veseelégtelen betegeknek több kritériumnak kell megfelelniük, hogy transzplantációs listára kerülhessenek. A beültetett vese származhat halottól és élő embertől is (1 vese is elegendő), több szempont, egyezés alapján választják ki a legmegfelelőbbet (pl vércsoport, HLA-antigének). Sajnos egyes betegségek az új vesét is meg tudják támadni. Illetve a transzplantált vese élettartalma rövidebb, így ismételten veseelégtelenég alakulhat ki. Egy betegnél ismételt veseelégtelenség megjelenésekor ismételten elvégezhető transzplantáció, akár 3-5 alkalommal is. Sikeres veseátültetés után jobb lesz az életminőség, munkaképesség, bár a kilökődés megakadályozása miatt folyamatos gyógyszeres kezelés szükséges. 

Dr. Kiss Melinda