Koronavírus

A koronavírus az egyszálú RNS vírusok közé tartozik, amely állatokat és embert is meg tud betegíteni. A koronavírusok zoonozisok, tehát képese állatról emberre terjedni. Jelenleg 7 koronavírusről ismert, hogy képesek emberi fertőzést és megbetegedést okozni, amelyek az egyszerű náthától kezdve változatos súlyosságúak lehetnek. 

2019 decemberében a kínai Wuhanból ismeretlen eredetű tüdőgyulladás járványt jelentettek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felé. A megbetegedések hátterében egy új koronavírust igazoltak a kínai egészségügyi hatóságok, amely a Bétakoronavírusok nemzettségébe tartozik. Ez a kórokozó a koronavírus 2 nevet kapta, míg az általa okozott megbetegedés a koronavírus-betegség 2019 nevet (COVID-19).

Még pontosan nem azonosított állatról terjedt át a vírus először denevérre, majd ember. Ember - ember között cseppfertőzéssel terjed, illetve fertőzött váladékokkal való direkt vagy indirekt kontaktussal. Lappangási idő általában 5-6 nap (2-12 nap között változhat).

A megbetegedés lázzal, köhögéssel, nehézlégzéssel, tüdőgyulladásra jellemző radiológiai elváltozásokkal jár. Egyes betegeknél jelentkezhet fájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás vagy hasmenés. Ezek a tünetek általában enyhék és fokozatosan jelentkeznek. A betegség megjelenhet enyhe, közepes és súlyos tünetekkel (tüdőgyulladás, légzési elégtelenség, sepsis, sokszervi elégtelenség). Vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek. A legtöbben (nagyjából 80%) bármely speciális kezelés nélkül felépülnek a betegségből. Minden 6. fertőzöttből nagyjából 1-nél alakul ki súlyos betegség és légzési nehézség. Azoknál valószínűbb ezeknek a kialakulása, akiknek már olyan meglévő egészségügyi problémáik vannak, mint a magas vérnyomás, szívproblémák, vagy cukorbetegség, valamint az idősebbeknél. A WHO adatai szerint eddig a fertőzés nagyjából 2%-a volt halálos kimenetelű. Az nem ismert, hogy a megbetegedett mennyi ideig fertőzőképes. A kórképnek speciális kezelése nincs, védőoltás ellene (jelenleg) nincs.


COVID-19-re gyanús, ha valakinek akut légúti megbetegedése van (láz (38 fok feletti), köhögés (száraz), légszomj) hirtelen kezdettel, függetlenül a betegség súlyosságától ÉS a betegség kezdete előtt 14 nappal

- szoros kapcsolatban volt egy feltételezhető/megerősített új koronavírus fertőzöttel

- olyan új koronavírussal fertőzött területen járt, ahol a közösségi terjedés feltételezhető.

Az új koronavírus közösségi terjedése feltételezhető: 2020. február 25.

Ország/terület                                                                     Közösségi terjedés minősítése

Kína                                                                                      Országosan kiterjedt

Szingapúr                                                                            Helyi vagy alacsony-szintű

Hongkong                                                                           Helyi vagy alacsony-szintű

Japán                                                                                   Helyi vagy alacsony-szintű

Dél-Korea                                                                           Helyi vagy alacsony-szintű

Irán                                                                                      Helyi vagy alacsony-szintű

Olaszország: Lombardia, Emilia-Romagna, Piedmont, Veneto       Helyi vagy alacsony-szintű

A fenti területekre az utazás jelenleg nem javasolt, vagy csak halaszthatatlan indokból.

Megelőzés:

  1. Rendszeresen és alaposan mossa meg kezét őket vízzel és szappannal vagy tisztítsa meg alkoholos kézfertőtlenítővel! A kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés eltávolítja az esetleg a kezünkön lévő vírusokat.
  2. Tartsa magát legalább 2 méter távolságra mindenkitől, aki köhög vagy tüsszent! Köhögéskor vagy tüsszentéskor apró folyadékcseppek kerülnek a környezetbe, amelyek tartalmazhatják a vírust. Ha túl közel vagyunk, akkor belélegezhetjük a cseppeket és ezáltal a vírust is.
  3. Kerülje a szemei, az orra, és a szája érintését! A kezünk számos felülettel, tárggyal érintkezik, melynek során szennyeződhet az ott lévő vírusokkal. Az így szennyezett kézzel a szem, a száj vagy az orr érintése esetén a vírus a szervezetünkbe kerülhet, azaz megfertőződhetünk.
  4. Tegyen meg mindent, hogy Ön és környezete betartsa a megfelelő higiénés előírásokat! Ez azt jelenti, hogy takarja el a száját és orrát a behajlított könyökével vagy egy zsebkendővel, amikor köhög vagy tüsszent, ez után pedig azonnal dobja ki a használt zsebkendőt. A vírus cseppfertőzéssel terjed. A köhögési, tüsszögési etikett betartásával megvédjük a körülöttünk lévőket a különböző vírusoktól, így az új koronavírustól is.
  5. Ha betegnek érzi magát, lázas, köhög és nehezen lélegzik, akkor mielőbb hívja fel telefonon orvosát! Mondja el neki a tüneteket és azt, hogy az elmúlt időszakban koronavírus által fertőzött területen tartózkodott! Kövesse az orvos útmutatásait! Amennyiben gyanúja van, hogy új koronavírussal fertőződött meg ne jöjjön be a háziorvosi rendelőbe, csak telefonáljon!
  6. Egészséges embernek nem szükséges a szájmaszk viselése. Felső légúti panaszok esetén javasolható a sebészeti szájmaszk használata. FFP2 vagy FFP3 maszk fertőzött beteg ellátásakor szükséges.
  7. Hiteles forrásokból tájékozódjon! pl.: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/hirek/tajekoztato-az-uj-koronavirusrol vagy https://www.nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus A pánik kerülendő és felesleges.

Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ingyenesen hívható zöldszámokat hozott létre a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések megválaszolása érdekében. 

Még ajánlott olvasásra:

https://www.valaszonline.hu/2020/02/28/koronavirus-europa-magyarorszag-kockazatok/?fbclid=IwAR2HDMAtXioWHwjNXg4oEQqq39fFFcPV_3uY180HSbK1AfhdD2hknePfdUU